2014. december 12., péntek

OVB: akarsz-e milliomos lenni?

Az írás a blogszerző saját tapasztalatain alapul és személyes véleményét tükrözi.

Minap egy szaktársam öltönyben, nyakkendőben érkezett a szemináriumi órára, megkérdeztem hát, mire fel az elegancia? Mondta, hogy állásinterjúra megyek az OVB nevű céghez. Hallottál már róla? Feleltem, hogy igen, sőt, ha gondolod, mesélek róla.
Nem azért született ez a poszt, hogy rosszat mondjunk az OVB-ről (Objektive Vermögensberatung). Nem bemocskolni akarjuk a céget, csupán egy teljesebb képet festeni róla: az MLM-rendszereknek ugyanis nem feltétlenül érdekük a nagyobb kitárulkozás.

10-12 óra, 100-200 ezer forint

Az OVB állásinterjúja minden városban és minden irodában a megszokott koreográfia szerint működik. A meghívottnak felvázolják, miért is jó az OVB, miért van szükség pénzügyi tanácsadásra. Hogy épp 'kedves ügyfél' vagy 'kedves leendő munkatárs', nem számít: a szöveg ugyanis szóról szóra ugyanaz, mint az ügyfelek esetében: egyoldalú és manipulatív. Az utolsó szóig irányított beszélgetés. A végén pedig a kecsegtető ajánlat: heti 10-12 óra munkával havi 100-200 ezret lehet keresni a legalacsonyabb szinten is, ez az összeg pedig a szintlépések után duplázódik.
A leendő munkatárs természetesen bedől az ajánlatnak. A OVB ugyanis különös szeretettel csap le az érettségivel épphogy rendelkező 18-20 évesekre, akiket könnyen meg lehet fogni az álomautók, a drága karórák, ruhák és utazások ígéretével. Főleg, ha már az iroda felé sétálva látja, hogy
luxusautókkal van tele a parkoló is: Mercedesek, BMW-k, de nem ritka, hogy egy-egy Porsche is helyet kap.
Az egyértelmű üzenet: ez mind a tiéd lesz. Nem számít, hogy épp a ballagási zakódban csücsülsz itt.


A tájékoztatás nem teljeskörű

Ahogy egy ügyfél sem fog mindent megtudni egy porszívóügynöktől, csak azt, hogy minden tökéletes, úgy igyekeznek minden negatívumot eltakarni a leendő munkatárs elől is, aki nemcsak a cég ingyenes oktatását kezdi el nagy lelkesedéssel, hanem a 30 ezer forintos PSzÁF-vizsgadíjat is befizeti (azzal a homályos ígérettel, hogy az összeget az OVB-től visszakapja). Az oktatás pedig nagy csalódás annak, aki kicsit is gondolkodik:
mégis, hogyan működik ez az egész rendszer a gyakorlatban,
mennyit kell majd dolgoznom a pénzemért,
lesznek-e majd kötelező meetingek a cég munkatársaival (lesznek),
mennyi pénzt is kapok kézhez?
Miközben ezekre a kérdésekre nem terjed ki a képzés, a tanulók gépekként mondják vissza az ügyfeleknek elmondandó betanult szöveget. És mivel ennél a szövegnél nem is nagyon tudnak többet (mennyit tud egy épp érettségizett a pénzpiacról?), könnyen megeshet majd, hogy nehéz kérdést kapnak egy ügyféltől.

Arról sem esik szó, hogy mi történik, ha egy ügyfél felmondja a korábban megszokott szerződést. Persze, vannak erről sztorik: korábbi ügynökök, akiknek még ma is küldik a leveleket, hogy fizessék vissza ezt meg ezt a jutalékot. Megkérdeztük anno mi is a vezetőnket, hogy mi a helyzet ezzel. Azt mondta, ő ilyenről még nem is hallott.
És mennyi lesz a telefonszámlád? Merthogy a híreszteléssel szemben (legalább 3-4 kezdőtől hallottam ezt az információt) nem kap címlistát az, aki az OVB-nél kezd dolgozni, hanem a saját ismerősi körén elindulva kell potenciális ügyfeleket keresnie. Kérdés, hogy valóban azt akarod-e, hogy elanyagiasodjanak a kapcsolataid? Magyarul:
picit bénán néz ki, hogy felkeresed a félig eltemetett nagynénédet, akire az utóbbi öt évben oda se bagóztál csak azért, hogy eladj neki egy életbiztosítást.
Vagy mennyit fogsz utazni azért, hogy felhajts egy-egy ügyfelet, mennyibe fog kerülni a kávé, a süti, amire meghívod, ha kávézóban találkoztok. Szóval mennyi időd van az OVB-re? Egyetemista vagy? 10-12 óra elég lesz. Aligha.


Mi a közös az OVB-ben és az Oszmán Birodalomban?

De miért is lenne meglepő ez a policy, amikor egy piramisrendszerről beszélünk? Az OVB lényege az állandó terjeszkedés, az egyre több munkatárs bevonása. Természetesen nem akarsz a piramis legalján maradni, tehát új embereket kell beszervezned a cégbe. Erre a legkülönbözőbb módszereket ajánlják a nagyfőnökök:
1) ha benzinkútnál tankolsz, minimum szembesítsd a kutast azzal, hogy szar a melója és te tudsz jobbat,
2) ugyanez, ha a boltban fizetsz a pénztárnál.
3) Ha nagybácsival találkozol vagy unokatestvérrel, nehogy már meg se említsd nekik, hogy nagymúltú német cégnél dolgozol, és milyen jó lenne, ha egy helyen döntenétek a tőkét.
Hogy mi a közös a török szultánban és az OVB-ben? Mindkettőnek terjeszkednie kell, ha túl akar élni. Mindkettő jelen volt/van Európa tizenvalahány országában és mindkettő követel áldozatokat. Az OVB azt, hogy neked nem biztos, hogy sikerülni fog a milliós fizetés egy éven belül, mert nagyjából az egy százaléknak sikerül. Sőt, a PSzÁF-vizsgát, az utazásokat, esetleg egy új öltönyt és a később lehet, hogy felmondott szerződéseket tekintve könnyen lehet, hogy negatív mérleggel szállsz ki a kalandból. Ezt azonban te még nem tudod.
Mert tizenkilenc éves vagy, anyáddal élsz, de öltönyben mászkálsz és semmit nem tudsz a pénzvilágról.


Motiváció, manipuláció és peer pressure

A pénzügyi tanácsadásnak több köze van Cristiano Ronaldóhoz, mint a pénzügyi ismeretekhez - legalábbis ezt sugallja a mentalitás, hogy ahhoz, hogy sikeres légy, csak kitartónak kell lenned. Ahogy a legtöbb információ, amit a cégtől kaphatsz, ez is egyoldalú.
A pénzügyi tanácsadáshoz szükség van egy személyiségtípusra: ez a rámenősség.


Ha olyan ember vagy, aki könnyű szívvel ráerőltet egy biztosítást arra is, aki nem igazán akarja,legyél pénzügyi tanácsadó.
Ha olyan vagy, aki képes egy kis erőszakos, manipulatív szöveget is lenyomni azért, hogy rábírja az ügyfélt egy találkára, aki rábeszéli azt is, hogy legyen OVB-munkatárs, akinek nem érné meg vagy nem igazán alkalmas rá, legyél pénzügyi tanácsadó.
Ha nem vagy erőszakos, már-már arrogáns, ne legyél az. Az OVB-nél gyakran elfelejtik, hogy a munka megkíván egy bizonyos személyiségtípust. (Meg kell említeni, hogy vannak szűrők: a kezdő interjú személyes elbeszélgetés, a vizsgánál is szórnak ki embereket. De ezek a szűrők nem túl szigorúak.) Sőt, megkívánja azt is, hogy viseld a megalázó helyzeteket: olyan esetekről is hallani, hogy a munkatársak az utcán vadásznak ügyfelekre vagy további munkatársakra.
Mindebből az is következik, hogy
ha nem fekszik ez a munka, és kilépsz, lúzer vagy.
Mert ott van a Jani és a Zsolti, akinek már BMW-je van és neked is sikerülne, csak nem vagy kitartó. És ugyan már, ne mondd, hogy nem a pénz boldogít.

Már elemzéseket készítesz ügyfelekkel, de még mindig nem tudod, mi az a kamatláb

Vagy egyáltalán semmi a pénzvilágról. Semmi baj: az OVB-nél egy hozzáértő csapat és egy algoritmus számítja ki, melyik ügyfélnek melyik pénzügyi termék való. Akár sikeres is lehetne a recept: az OVB független pénzügyi tanácsadó, azaz nem egy adott bank termékét akarja eladni, még akkor is ha az tökre nem megfelelő, hanem az egész piacról válogat.
A Magyar Narancs cikkéből persze kiderül, hogy a független jelző sem olyan sima ügy,
"az OVB-n belül nyílt titoknak számít az is, hogy egyes régiós igazgatóságok külön összegeket kapnak bizonyos pénzintézetektől, ha az ő termékeiket favorizálják alvállalkozóik körében". 
De hogy milyen minőségű munkát végez a cég, ha hiányos tudású ügynökökkel van tele? Csak sejteni lehet a választ. Főleg, ha a jutalékrendszer lényege az, hogy az ügynök szerződést kössön. Akármilyen áron.

Ahogy az én történetem végződött

2013 őszén kerültem kapcsolatba az OVB-vel, és már a második hathetes tanfolyamot jártam, amikor elegem lett az egészből. Főként azért, mert a ráébredtem a rendszer hátulütőire, a félinformációkra, a hazugságokra. És arra, hogy ahhoz, hogy ne legyen veszteséges számomra a munka, minimum teljes munkaidőben kell végeznem azt. A 30 ezer forintos vizsgadíjat egyébként befizettem, és ez az összeg teljesen el is veszett volna, ha nem csapok a Sokmegoldás.hu Kft. asztalára. A pénzt végül visszakaptam, veszteségem csak az oktatásra szánt idő.
Ha azonban kevésbé kritikusan állok a dologhoz, könnyen megjárhattam volna (illetve milliós fizetésem lehetne, ki tudja?): az OVB éppúgy manipulálja munkatársait, ahogy minden ügynök az ügyfeleket. Vezetőidnek (így nevezik a piramisban feletted állókat) ugyanis korántsem mindegy mennyit keresel. Ahogy az sem, hogyan látod az OVB-t. A legjobb, ha fenékig tejfel.
2014 márciusában mondtam meg a vezetőmnek, hogy nem fekszik nekem ez az egész és abbahagyom. Az sűrű kurvaanyázások közepette végre belenyugodott, hogy nem lesz általam fiókvezető (a szintlépés ugyanis úgy lehetséges, ha szervezel magad alá pár embert), aztán még bepróbálkozott azzal, hogy adjak neki neveket, mert "én is segítettem neked, bazmeg, az oktatásban, most te is segíts nekem".
Így hát kiléptem, mielőtt az elemzői munkát elkezdtem volna. Nem lettem egyéni vállalkozó sem (ami megintcsak pluszköltség lett volna, nem beszélve a magas adóról, ami akkor is fizetned kell, ha nincs bevételed), nem jártam ügyfélnél, nem kezdtem el telefonálgatni sem.

Amit neked tanácsolok

Sokaknak sikerült az OVB. Ahogy mindenhol, ott is vannak rendes és kevésbé rendes emberek. De ha ott akarsz dolgozni, számolj azzal, hogy nem fognak tájékoztatni semmi érdemlegesről, neked kell mindennek utánajárni: mégis mennyit kell a pénzért dolgozni, mennyit kereshetsz, milyen feltételekkel, hogy kell adóznod, milyen az az életforma, amit az OVB megkövetel.
Aztán így döntsd el: akarsz-e Porschét vagy nem.

UPDATE: Az elmúlt hetekben megkeresett az OVB. Követelték, hogy vegyem le a posztot, mert súlyosan sérti a hírnevüket. Továbbá szabálysértést követek el, amiért leírom a nevüket, és beszúrtam ide a logójukat. Abszurd, ugye? Nem mondhatom ki az O, a V és a B betűt egymás után az ő engedélyük nélkül?
Jogi útra nem terelhetik az ügyet, egyrészt mert egy bíróság előtt sem állna meg az állításuk, másrészt mivel a poszt megjelenését követő 30 napon belül pert kellett volna indítaniuk. De a fenyegetőzésből látszik: az OVB nem ijed meg az eszközöktől, és nagyon nem bírja a kritikát. A poszt természetesen marad. Nem rágalmazok. Vonja le mindenki az igazságot. Peace out!

75 megjegyzés:

  1. Nem az OVB re haragszól hanem az álltalad látott közegre és emberekre. ezt ne feledd. Egész jól írsz, az ilyen cikkektől nem leszel népszerübb. Ne más kárára kapaszkod fel, légy kreativ.Üdv

    VálaszTörlés
  2. Azt elárulod (akár e-mailben: keresztespete@gmail.com), hogy a 30 ezer forintos vizsgadíjat hogy sikerült visszaszerezned?

    VálaszTörlés
  3. Kérlek keress fel az email címemen. (soosnora2@gmail.com)

    VálaszTörlés
  4. Vállalkozói gondolkodás. 18 évesen aki elkezdi felfogni, hogy mit is jelent ez, az 19 évesen 1 millió forint felett fog keresni az OVB-nél, adót fog fizetni, beletanul a vilag legjövedelmezőbb szakmájába es embereken fog segiteni. A fel információk azert fordulhatnak elő mert nem minden OVB vezeto tudja elsajátítani ezt a gondolkodást. 2 eve dolgozok a cégnél. 6 hónapig a bevételeim nem fedeztek a kiadásaim, de tudtam, hogy miert. Nem azt csinaltam amit tanítottak. Ezek utan elkezdtem a rendszerrel dolgozni és 21 évesen saját autóm, saját albérletem, saját eletem van. A rugalmas munkaidő miatt ( ami nem azt jelenti, hogy nem kell dolgozni) egyetemre is jarok, de az OVB a jovom.

    VálaszTörlés
  5. Vicces hogy a sok OVB-s blog turkáló hogy próbálja leplezni és védeni a céget, ne higyjetek a diffenzes kommentelőknek! "Xy"-ról pedig lesül hogy noob elsős OVB-s hisz erre a szójárásra tanították, édesgetni az embert és rávenni egy papír aláírására, jelen esetben elhitetni, hogy mekkora zsírkirály a cég.

    VálaszTörlés
  6. Legalább ne XY-ként kommenteltél volna szarházi

    VálaszTörlés
  7. @signal.failure @Unknown.......igazi nyomik vagytok :)))

    VálaszTörlés
  8. Komolyan a Magyar Narancsot mint hiteles forrás?.....Egy 46 éves cégről?.... TECZÁR SZILÁRDTÓL??? Még a Doboz nevű szórakozóhelyre se engedték be, 1000 ftot képtelen volt kifizetni a srác, és az ő írását linkelik? Marha hiteles egy szerzemény mondhatom... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ovb-s vagy?
      Kommented óta eltelt 4 év meghozta a gyümölcsét?
      Luxusautó, Bahamák....???
      Vagy csak légből kapott hülyeségeknek könyvelsz el tapasztalaton alapuló tényeket...????

      Törlés
  9. szomorú dolog hogy itthon olyan szarok a fizetések, illetve a munkalehetőségek sem várnak minden sarkon, ezért ilyenre vetemednek az emberek..... szegény fiatalok :( szomorú

    VálaszTörlés
  10. Teljesen nyílvánvaló, hogy fáj, hogy neked nem sikerült OVB. Átverve érzed magad mert nem úgy lett minden ahogyan mondták és ahogyan te akartad és ez érthető. Én is OVB-ztem közel másfél évet. Gondolkodok is magamon, hogy miért írok most épp ide és arra jutottam, hogy annyi kétely van OVB-vel kapcsolatosan, hogy most jó e vagy rossz, hogy gondoltam akinek van kérdése tegye fel és én szívesen válaszolok rá. Viszont egy biztos. Aki kiképzett, a pénzpiac teljes tudásával felvértezett pénzügyi szakember akar lenni, segíteni akar másokon, nah annak NEM való OVB. Az OVB MLM cég. Ha te pénzügyi szakember akarsz lenni akkor ez nem neked való. Ha MLM-ezni akarsz ( ami valljuk be, egyáltalán nem rossz Donald Trump is megmondta) akkor IGEN! Kérdezd meg az Országos vagy Régió Igazgatódat vagy akár Területi Igazgatódat, hogy hány darab szerződést kötöttek OVB karrierfutásuk alatt. Nem nagy szám lesz hidd el :). Mivel ez MLM cég, az lesz sikeres aki MLM-zik, nem az aki kiváló szakember. Ezzel a segítséggel azokat szeretném megóvni akiket ténylegesen érdekli a pénzügyi szakma, mint annó engem érdekelt és nem akarom, hogy feladják OVB miatt. Ha bármi kérdésed van írj bátran, segítek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. rekus.racz24@citromail.hu írj kérlek hogy megtudhassam az email címedet :)

      Törlés
    2. Hello esetleg fel tudnánk venni a kapcsolatot. Lenne pár kérdésem. dukahuni97@yahoo.com

      Törlés
    3. Szia!

      2020 van, eltelt 4 év.
      Engem most talált meg az OVB és lenne pár kérdésem.
      Kérlek írj rám : pappdenes1@gmail.com

      Válaszod előre is köszönöm!

      Üdvözlettel,
      Papp Dénes

      Törlés
  11. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  12. Annak azért nem ártana utána nézni, hogy mégis hány emberből hány ember is lesz sikeres az MLM-ben, mert elképesztő számok vannak. Annak a kevésnek meg nem ártana magába néznie, hogy megéri-e puszta anyagi javakért eladni a lelkiismeretét és egy alacsony elismertségű, társadalmilag káros munkával pénz keresnie, amikor ennyi energiabefektetéssel csinálhatna valami értelmes, produktív, szórakoztató és jövedelmezőbb munkát, vállalkozást is.

    Aki meg azt meri állítani, hogy az OVB-zéssel, értékesítéssel, hálózatépítéssel embereken segít, az vagy sikeresen indulhatna a világ legcinikusabb embere címért, vagy nemhogy a pénzügyekhez nem ért, de még az alapszintű matematikához se!

    VálaszTörlés
  13. Érdekes írás az biztos. Én még a nagy recesszió előtt voltam OVB alvállalkozó. Ha jól emlékszem 2007 közepétől voltam ott nagyjából 2 évet. Az un. fiókvezető szint megvolt a milliós fizu már kevésbé. Bevétel volt sőt át is lépte a milliót. Viszont a fekete leves utána jött. Iroda bérlet, aszisztens, adó, könyvelő, csapat építő tréningek (Mert voltak céges bulik de csak 1/4 évente azonban a csapatot havonta azért motiválni kell) ezek elég szépen emésztették a bevételt. Ja és persze a visszaírt szerződés (ami megszűnt ) azoknak a jutalékát vissza kell fizetni, vagyis levonják az egyenlegedből. A havi végeredmény úgy 300 ezer maradt meg saját célra.

    Az ügyfelek kérdés az merész, nekem mázlim volt egy ismerős vezető volt egy vasipari cégnél és mind a 40 alkalmazottnál voltam onnan tovább. A szerződések nagyrészt csak az én érdekeimet nézte amelyik több jutalékot adott azt ajánlottam a nagyra becsült ügyfeleknek. Az információ áramlás valóban gyér. Szándékosan elhallgatnak több kevesebb tényezőt. Többek között azért, mert akadnak rendkívül őszinte kollégák és ha az ügyfél kérdezi el is mondják az igazat az adott termékről. Lassan 12 éves pénzügyi tapasztalattal mondhatom, hogy senki se tudja megmondani hogy mi lesz az adott értékpapírral 10 esetenként akár 20 évvel később.

    A befejezés legfontosabb oka az erkölcsi tényező volt nem tudtam tovább csinálni. És mert kiakartam hagyni a képletből az OVB-t. Saját céget csináltunk a csapattal. És kiderült, hogy egyes szerződések után majd egy éves díj a jutalék csak a cég úgy osztja le a "vezetők" között hogy mindenki a "rangjához" megfelelő részt kapja. Vagy is ha kötsz egy zsíros papírt valakivel abból minden feletted álló vezető részesül. Sőt a kedvencem a területi vezető szint után járó B-pro. Ami az addig megkötött és még mindig fizetett szerződések után járó "csöpögtetett" jutalék. Erről sokat nem tudtam meg akkoriban volt. DE szent grál-ként titkolták...

    Nálam ez történt ... Mindenki vonja le a amit akar

    VálaszTörlés
  14. Engem is érdekelne a Pszáf pénz visszaszerzésének menete, aki tudja írjon kérem rám. Előre is köszönöm! valakigbor@gmail.com

    VálaszTörlés
  15. Akkor nem jó semmi féle szerződést kötni az OVB-vel szerintetek pénz csalás átverés?

    VálaszTörlés
  16. OVB-ztem. Nagyon nagy kárt okoztam egy ügyfélnek és kaptam cserébe rongyos 120e-t.
    Eladtam neki egy szerződést amin a "vezetőm" keresett 120e-t, az ő vezetője 90e-t és még a fölöttük állók elosztottak 200e-t. Nagyon szar üzlet volt.

    Láttam a legjobb barátomat pénzéhes, önző és gátlástalan cápává változni hónapról hónapra.
    Olyan ember lett belőle aki mindenkit szétmanipulál a környezetében és szerinte ez teljesen rendben van. Teljesen kifordult magából. Két év alatt minden korábbi barátságát felőrölte, a jegyese elhagyta.

    OVB-vel semmit nem szabad kötni! Lakásbiztosítást is inkább mással. Mert ahhoz is kell érteni, nem csak úgy kitarifáljuk oszt jóvan.


    Nem vagy kíváncsi a Biztosítói oldal véleményére is?
    Miért nem állnak szerződésben az OVB-vel vagy az MKP-vel.
    A választ pont tudom is, mert volt alkalmam felsővezetővel beszélgetni két nagy társaságnál is.
    Mert olyan rossz a sztornórátája mindkét cégnek (3év után 70%-90% közötti, de igazgatóságonként eltér, hogy nem vállalják velük a partnerséget.

    VálaszTörlés
  17. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  18. Mi a helyzet akkor, ha évekkel ezelőtt kiléptél (konkrétan nyolc is elmúlt), és most találják ki, hogy rád küldenek behajtók által egy sima levelet (ami akár ugye el is keveredhetett, hisz nem ajánlott, vagy el is költözhettem arról a címről, amiről ők tudnak, nyolc év hosszú idő, a panelben meg csak úgy váltakoznak a lakók, és ha nem találja a postás a nevem, csak felteszi a ládák tetejére vagy kitűzi a faliújságra), hogy fizess vissza 150 ezer forint jutalékot?
    Miért kell visszafizetnem? Amikor ott dolgoztam, az általam kötött szerződéseket mindig rendesen fizették.
    Semmi tételes elszámolást nem kaptam, hogy xy visszamondta, ezért ugrott az én pénzem is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia ! Velem ugyan ez történt pont ma ! Esetlegneked megoldódott valahogy ?

      Törlés
    2. Velem szintén. Történt azóta valami?

      Törlés
    3. Perre mentünk, aztán megegyeztünk. Nem kellett mindent visszafizetni, de sajnos lobogtattak valami papírt, amivel ők kerültek előnyös helyzetbe. Pedig a biztosítóktól is bekértük a felmondott szerződéseket, több tárgyalás is volt. Szerencsére vége, egy összegben kifizettük, és az életben többet hallani nem akarok róluk.

      Törlés
    4. Szia Zöszöl,

      Ha tudnál dobni egy sort ha olvasod akkor kérlek tedd meg, hasonló cipőben járok jelenleg:
      bagi.istvan90@gmail.com

      Törlés
  19. Nembaj kedves cikkíró,jó is a tescoba a romlott tejet feltölteni a hűtőbe :) ha egy kicsit kitartóbb lettél volna,vagy lett volna olyan beszélőkéd mint a virtuális világban,akkor már te is BMW-vel járnál :)

    VálaszTörlés
  20. Engem is érdekelne a Pszáf pénz visszaszerzésének menete, aki tudja írjon kérem rám. illes13@hotmail.com

    VálaszTörlés
  21. Írd már le ide, hogy hogyan szerezted vissza a pszáf pénzt légy szíves.

    VálaszTörlés
  22. Az osszes ovb-s tejfolos szaju hulyegyerek egy luzer, megeszik a maszlagot, par evig remenykednek elvezik a ballagasi oltonyuket aztan vegul kihullanak, aztan van par verbeli geci, akik tenyleg felorolnek minden addigi kapcsolatukat es emberi nullakent ervenyesulnek az MLM tragyadombjan..

    VálaszTörlés
  23. Ez tipikusan az az üzlet, ahol a kitalálók gazdagodnak, a szerencsétlen, jóhiszemű, rászedett emberek, meg futhatnak a pénzük után. Fél milliós befizetés után, 93 ezret ajánlanak. Na itt gurul el a gyógyszer. Ilyenkor gondolkodik el az ember, hogy hagyja a fenébe, pereskedjen, vagy intézze ősember módjára, mikor az erősebb győzedelmeskedik. Ha valaki megmondja, miképpen juthatnék a pénzemhez, tiszteletdíjat fizetek a számára. Email: baratzoltan73@gmail.com

    VálaszTörlés
  24. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  25. Sziasztok!
    A posztot teljes egészében, a hozzászólásokat részlegesen olvastam el, de ettől függetlenül írnék pár sort. Csupán én is a saját, pontosabban a Mi (család) történetünket mesélném el. 6 fős családban élünk 4 gyermek jelenléte, melyek mind 18 fölött, köztük én is. A 6 azért lényeges, mert Mi 5 szerződést kötöttünk az ovb által, igen jól olvastátok 5-öt! 3 uniqa és 2 signal. OVB FLEX INVEST PRÉMIUM 100-uniqa és Signal megtakarítási terv G0121-signal. Ezek elvileg megtakarításos életbiztosítások...elvileg! Ugyan is hogy van az, amikor egy elvileg megtakarítás negatívba megy?!?! Hát így, hiszen mind az 5 ezt mutatja. Mert az uniqa éves szinten 12,5%-ot von le különböző dolgok miatt. (Ha nem probléma nem írom le, mert sok, de e-mailen szívesen átküldöm.) A signal-nal ez kb. 10%. Egyébként még igen magas nyilvántartási költségek (10.000 HUF felettiek), illetve 1,75%-os alapkezelési költségek tarkítják eme remek 5-öst! Jó igaz, az 1,75% szerintem nem sok. Csak a teljesség miatt írtam le. Miért írok most és mi a probléma? Miért jutottunk ide? Jogos kérdések, itt a válasz: Édesanyámmal felfigyeltünk egy igen-igen ˝kellemes˝ értékre! Még pedig a visszavásárlási értékre, mely minden esetben az eddig befizetett pénzösszeg 10%-a...igen jól olvassátok 10%. Egyszóval 90% a bukó. Biztos, hogy hiányos az írás, mert sajnos nem értek ezekhez a dolgokhoz, csak egyszerű dolgozó ember vagyok. De ez tényleg megtörtént eset, s olyannyira valós, hogy holnap próbálunk majd megszabadulni ezektől. Bár, ha addig valaki vagy valami okosabb és kedvezőbb lehetőséggel áll elő, átgondoljuk! De szerintem marad a bontás. Ja igen, mielőtt még valaki megkérdezné: sajnos a díjmentesítés és a szüneteltetés sem opció, mivel ugyan befizetés már nem lesz, de a pénzt éves szinten ugyanúgy vonni fogják! Tehát ez sem opció, sajnos. Na mindegy, remélem segít valakinek vagy valakiknek. Félreértés elkerülése végett nem manipulált vagy kitalált vagy megrendezett sorok / történetek ezek, csupán az igazság. Amely a Mi családunkban történt pénzügyi baleset, ha lehet így hívni. További szép napot és sok hozamot! :D (ui.: szívesen veszem a tényleges pénzügyi segítséget, mert tényleg nem esett jól ez a művelet sor...sandor7balazs@gmail.com)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Sándor, rendelkezem én is Signal és Uniqa megtakarítási szerződéssel az OVB-től.
      A Teljes Költség Mutató "TKM " a legjobb ha ár -érték arányba nézzük a rugalmassági szempontokkal.( Ami a szerződéssel kapcsolatos költségek összességét mutatja meg számszerűsítve.
      Az első 3 évbe magas költséget fizetsz meg, ezt én is megtettem, az első év 80 %-a költség, a második év 50%-a, és a harmadik év 20 %-a ( A TIZEDIK ÉV FORDULÓJÁN A TELJES KÖLTSÉGET VISSZA FOGOM KAPNI az első 3 évből.
      Mellette az Amundi ( Euróba legnagyobb alapkezelője, 1476 MILLIÁRD EURO kezelt vagyonnal rendelkeznek ) kezeli a befektetett pénzemet, jelen pillanat, egy úgynevezett Globális portfólióban, ami az elmúlt 1 évben hozott 17%-ot.

      Hiába vannak költségek, az OVB ügyfél oldalról a legeslegjobb választás ami egy emberrel történhet ( Tesóm lakáshitelén 8 millió forintot sikerült spórolni egy hitelkiváltással.

      Eddig Aegon + NN -es megtakarításaim voltak, egy rakás szar volt ehhez képest.
      Én rettentő módon elégedett vagyok a tanácsadómmal.
      Lehet, hogy tanácsadó függő, én nem tudom máson hogy dolgoznak, tudtommal bárki csatlakozhat aki rendelkezik az említett vizsgával, és a gyengék sorba kihullanak az elején , mert lehet ott sok pénzt keresni, viszont az elején a beleteket ki kell dolgozni, hogy fejlődjetek, és tanuljatok.

      Az én tanácsadóm többször díjakat kapott a munkájáért, elkötlezett, szakmai, és profi.

      Nagyon rossz volt olvasni az eddig olvasott kommenteket , és tapasztalatokat.
      Érdekes ez a magyar nemzet.

      Tanulság: Ne pár írástudatlan barom kommentjére alapozva hozz pénzügyi döntéseket, inkább keress egy szakembert. ( Ha tényleg nem ért hozzá, ez biztosan ki fog derülni ha beszélsz vele. )

      Törlés
  26. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  27. Hallottam már én is különféle pénzintézeteknél (alkuszok, biztosítók) hasonló horror sztorikat, sőt, mint aki ilyen helyen dolgozik 24 éve, abból 19 év egy helyen, sajnos láttam is. Ettől függetlenül szerintem ez a lasszózás rövidtávú megoldás. Egy új kollégához bizony őszintének kell lenni, segíteni kell őket mentorállással, címanyaggal. Ha jó az anyag, hosszútávon meghálálja. Mint ahogy az ügyfél is, aki ha érzi a tanácsadón, hogy nem csak szóban, hanem tettekben is segíteni akar neki. Lehet, hogy lassabban épül a karrier, BMW sem 1-2 év múlva lesz, de ami biztos kialakítható, az egy nagyon stabil jövedelem. Ezért én biztatok minden tehetséges fiatalt, kevésbé fiatalt, ambiciózus középkorút, akár nyugdíj előtt állót is, ha nem fél a telefontól, kíváncsi az emberekre, tettekben is problémamegoldó, az válassza nyugodtan ezt a szakmát. Porschét nem ígérhetek, de a tartós egy millió feletti jövedelmet már igen. Szóval hajrá, gyerekek!

    VálaszTörlés
  28. Sziasztok! :)

    Én őszintén bevallom, az OVB-nél vagyok R1es és ha minden igaz most vállok R2-vé.

    Bent vagyok 1 hónapja a cégnél.. Tisztázzunk valamit.. MLM???? MIvan? xD Gyerekek.. Tisztázzunk valamit. MLM: Multi Level Marketing.. Az tény és való hogy, nagyon sok MLM rendszerben hasonlóan személyes találkozók vannak.. De ott egyéni értékesítés zajlik.. Amit tulajdonképpen az állam nem feltétlen ellenőriz.. Nálunk ez másképpen van.. MInket az MNB is kontrollál és súlyos bírságokat szabnak ki, ha nem az ügyfél javára Járunk el..

    Azt szintén kikérem magamnak, hogy ügynökök vagyunk... Hiszen eleve, ha 1 picit utánna néztek... 3 fajta pénzügyi közvetítő van.. Van az vezérügynök, aki kifejezetten saját terméket árul.. ( MLM-be is ilyenek vannak) de ez általában, a biztosító cégeknél van.. Van az ügynök aki egymással verseny képes termékeket nem mutathat be.. Ergo szintén hasonlóan a sajátját adhatja... Van a többes ügynök (ezek vagyunk mi) aki egymással verseny képes termékeket, adaht.. Természetesen, csak a legjobbakból... Hiszen nincs saját termék... Van az alkusz is aki kielégítő mennyiséget, adhat.. De azt már az ügyfélre bízza, hogy mit vegyen igénybe, és mit nem... Én egyébként, abszolút ügyfél orientált vagyok. Javaslom a kedves cikk írónak mielőtt, leirogat ilyesmiket... Ne 5 hetes tapasztalat után ítélj.. Hiszen maximum 1 szemináriumon lehettél túl.. :) MLM... kacagnom kell....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Nem tudom mennyire vagy tudatában annak mit is jelent az MLM, de ez kő keményen az. A te munkádból nyerészkednek a rangsorban feletted állók. Egy egység után te mennyit kapsz... Szerinted mennyi egy egység értéke valójában? Elárulom az én időmben majd 1000 ft volt. és ebből kezdőként azt hiszen 370 ft a többi megy a vezetőknek... Mi ez ha nem MLM...

      Törlés
    2. "Bent vagyok 1 hónapja a cégnél" es "Ne 5 hetes tapasztalat után ítélj.." es erre nekem "kacagnom kell...."
      Ez komolyan mondom minosithetetlen.

      Törlés
    3. Nagyon nevettem szegény srácon :D Öreg, ebből látszik hogy rettentően ostoba vagy, lépj ki, talán még nem késő rendes állás után nézni. :)

      Törlés
    4. Hol tartasz most?
      Álomfizu megvan már?????

      Törlés
  29. Kérlek ha még aktív a fórum meséld el nekem is,hogyan követelted vissza a PszáF képzés árát.zsolt.patai95@gmail.com előre is köszi

    VálaszTörlés
  30. Szia! Ha még aktív a téma eltudnád küldeni hogy hogyan is szerezted vissza a vizsga díját? varszegibalazs93@freemail.hu az email címem, előre is köszi

    VálaszTörlés
  31. Szóval, nem voltál hajlandó oda tenni magad a munkába, nem sikerült fél év alatt világ megváltó karriert létrehoznod, és ezért aztán mindenki hibás, csak Te nem :)
    Értem. Remek logika.
    Nem akarlak el keseríteni, de sehol sem fogják a kedved lesni.
    Fél év alatt sehol nem fogsz kimagasló sikereket elérni.
    Itthon a családban a párom egy nyamvadt árú feltöltő volt a tescoba. 6 év kellett mire áruház igazgató lett. Azok akik meg csak sopánkodtak, mint Te, még most is azt csinálják :)
    Nekem sem sikerült az mlm világába fél év alatt csodát tenni. De tudatos, és kitartó munkával most már valóban jó fizetésem van, és most már valóban elég a fent leírt óraszám (igaz nem OVB).
    Szóval én azt mondom, ez is csak egy munka, amihez kitartás, szorgalom, és eltökéltség kell, hogy vidd valamire. Neked nem volt meg.
    A pszaf vizsga meg külön hasznos lehet az élet báremly területén. Akár még egy új munkához is ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Cikket is elolvastad, vagy csak predikálsz nekem?

      Törlés
    2. Eltelt a kommented óta 2 év.
      Hol tartasz most????????

      Törlés
  32. Sziasztok!

    Néhány évvel ezelőtt egy barátom a gyerekkoromból elkezdett mesélni a cégről, hogy mennyire jó,hogyan épül fel.Beszálhatok én is plusz kettő egyetemi ismerősöm.Mesélt a jutalékról meg az óriási partikról.Akkoriban nagyon sokat dolgoztam, de úgy éreztem a maradék időmből még tudok itt-ott csípni.Az egyikünk hamarabb beadta a derekát,elment egy-kettő meetingre.
    Úgy éreztem ez egy lehetőség,amit nem hagyhatok ki,mert mit mondok majd miért nem dolgozom még többet,ha van rá módom. Föleg egy ilyen lehetőség láttán.Magam felé nem tudtam volna elszámolni.A határomon voltam fizikálisan ekkoriban.Elmentünk egy ilyen meetingre.Több,mint százan voltunk a teremben.A barátom nagyon elégedett volt,ott bemutatott valami "nagykutyának",akinek rögtön szimpatikusnak tüntünk.Elkezdődött az előadás.Mindenki öltönyben ,lányok cici kint csinosban.Az istenkirály elkezdte a monológot,valami homályos példabeszédet,hogy van reggel a lúzer,aki a buszmegállóban álldogál,de ő neki 10 pontból álló mantrája van a falra akasztva és ezt olvadgassa dédelgeti,így reggel,hogy a lúzernek is jó napja legyen ,ő az istenkirály integet a BMW-ből.Majd egy kiválasztottra tekintett,akitől megkérdezte,hogyan képzeli el 10 év múlva.Az meg persze tolta,hogy merci meg jacht meg villa a rózsadombon.Tudom,hogy meg tudod csinálni-mondta az istenkirály és a kiválasztott rögtön révületbe esett.Kis pihenő,majd néhány maszlag megint.Hosszabb pihenő.Kinek van diplomája,tegye fel a kezét.Az egész kibaszott teremben csak mi négyen tettük fel a kezünket.Mintha mi következtünk volna.A srácnak is feltette a 10 éves kérdést, akit már egy két körre behúzott magához-őt már nevén szólította. A válasz : A tanszéken szeretnék tanítani.Itt persze volt mosoly meg valami igazán nagyot szetettek volna hallani.Valami Balaton nagyságú horgásztóval be is érte az istenkirály.Mi meg ott ültünk öltönyben a lányok meg cici kint csinosban....

    VálaszTörlés
  33. Nem rossz írás, de akárhogy olvasom a kommenteket, meg a teljes cikket, mindenki gyönyörűen kikerüli a témát, hogy milyen hatással van az OVB az ügyfelekre? Mennyiben átvágás? Mennyiben károsítás? Csak azt emelitek ki, hogy az ott dolgozók, vagy oda beszervezettek hogy járnak, de engem az érdekelne, hogy az ügyfeleknek mennyire éri meg, vagy nem. Több kommentet kérnék szépen, mert nem akarok belefutni egy beépített ügynök válaszába.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor olvass kicsit kimerítőbben vagy figyelmesebben, mert többen is érintik a témát.

      Törlés
  34. Kerlek ird le hogyan szerezted vissza a 30k-t! En is probalkoztam, sikernentesen. Koszi:)
    fruu.026@gmail.com

    VálaszTörlés
  35. Sziasztok!
    Azon gondolkozom, hogy belevágjak a dolgokba ,vagy sem. 19 éves mérnökis tanhallgató vagyok. Szeretném kikérni a tanácsát valakinek akinek van tapasztalata a cégen belül folyó dolgokban. Előre is köszönöm a segítséget,
    adistvan6@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hello. Esetleg ha találtál valamit akkor kérlek segíts. Hasonló helyzetben vagyok. dukahuni97@yahoo.com

      Törlés
  36. Sziasztok! Engem is érdekelne bármiféle tanácsadói munkával kapcsolatos tapasztalat, ha negatív, ha pozitív. Bár az eddigiek alapján azért úgy látom több a negatív. Ha valaki megosztaná velem a tanácsait, az email címem vivcsi0308@freemail.hu

    VálaszTörlés
  37. Sörözőben futottunk össze egy valóban szimpatikus sráccal, aki ellenben hamar rátért saját pénzügyi kompetenciájára. Nem voltam hülye, sem teljesen tapasztalatlan, környékezett már meg ifjú leányzó azzal a parasztvakító szöveggel, hogy '5 főt keresnek marketinges pozícióra' (ejtsd: korlátlan létszámú, sőt minél több főt keresnek zaklatóügynöknek), úgyhogy ismertem a dörgést. A srác mégis szimpi volt, nem akartam megbántani, meghallgattam. Elvégre ő maga is előrebocsátotta, hogy bőven elég egyszer végighallgatnom.

    Nem volt elég, de ne szaladjunk ennyire előre. Pénzügyi mentorom először is fiatalabb nálam, jóllehet magam sem vagyok öreg. Még mielőtt a nagy konzultációra sor került volna, a kocsmában legalja-sört ivott az orrom előtt, fittyet hányva arra, hogy 60 forinttal drágábban már minőségi német sört kap. Nem turkálnék különben pénztárcában, de ha valaki a megbízható pénzügyi szakembert adja elő, akkor csak-csak felmerül a kérdés, hogy mért csupán az ár-érték arányt tekintve földbe döngölt legalja-sörre futja. Efelett is átsiklottam.

    "Szakmai" ügyben elsőként lakáson tiszteltem meg a jelenlétemmel, az még úgy belefért. Ki kellett töltenünk egy adatlapot, amivel összhangban bölcsődés szintű, megalázó kérdéseket szegezett nekem. Ha apu a kertben van, akkor apu nincs a házban, igaz? És ezek nem költői kérdések voltak, ezekre nekem válaszolnom kellett, addig nem mentünk tovább. Szóval teljesen hülyének lettem nézve. De még ezt is megértettem, nyilván erre oktatják őket, munkahelyi ártalom, oké. A feketeleves azonban taktikusan el lett hallgatva: adjam meg négy barátom elérhetőségét, aki szintén bepalizható. Na erre már nem voltam hajlandó. Nem véletlenül helyezték ezt a kitételt az adatlap legvégére.

    Ennek dacára később is hívott. Karakánul tiltakoztam "együttműködésünk" folytatása ellen, leszögeztem, hogy úgyse fogom egyetlen barátomat sem ilyesfélével zargatni, nem az a típus vagyok, ám ő esküdözött, hogy szó sem lesz ilyesmiről, csak még egyszer találkozzunk, az ő sorsa végett, mert ha már regisztrált az adatlappal, akkor muszáj. Vaj szívem van, újfent beadtam a derekam.

    Ezúttal "főnökével" kettesben invitáltak a főtér egy teraszára (!), azon belül egy italra, ahol új erőre kapott pénzügyi kikupálásom. Történetünk szempontjából van jelentősége annak, hogy ez a főnöknek hívott fiatal akárki másik megyeszékhelyről érkezett, máskülönben talán lett volna annyi szégyenérzet benne, hogy ne a város közepének is a tetején bírálja fennhangon pénzügyi életvezetésemet - így, hogy őt itt nem ismeri senki (az meg kit érdekel, hogy engem mindenki), könnyebb volt a teraszon jelenlegi fizetésemről kiabálnia. Nem mintha szégyellném a fizetésem, de azon töprengtem, hogy ezzel a tapintattal hány ügyfelet sikerült ujjuk köré csavarniuk.

    Nem sokkal később hallottam, hogy a (kezdetben) szimpatikus srác 'egyetemi tanulmányai miatt' visszavonult a pénzügyi pályáról.

    VálaszTörlés
  38. Sziasztok!

    Ami nagyon zavar, hogy névtelenül, igazolhatóság nélkül mennek a kommentek oda- vissza... Sokszor sajnos van valóság alapjuk, de egyszerűen hihetetlen, hogy emberek interneten próbálnak még mindig vitatkozni és hozzá nem értő módon tanácsot adni!

    Ha bárki aki intelligens annyira, hogy nem egy álnév alapján kiírt, igazolhatatlan információ alapján akar jó döntést hozni, az írjon nekem messengeren! Nagyon szivesen válaszolok bármilyen kérdésre öszintén!

    Remélem tudok segíteni, hogy jó döntés szülessen!

    Beóka Bence

    VálaszTörlés
  39. Szia! E-mailen el tudnád küldeni, hogyan sikerült megis visszaszerezni a pénzt, amit az MNB-s vizsgára adtál ki? Vagy valaki, aki kapott választ, esetleg tudja megtenne, hogy ír egy e-mailt? azizshavershian0805@gmail.com

    Köszönöm, előre is!

    VálaszTörlés
  40. Kérem, kedves barátom, sajnálom, hogy olvassa ezt az üzenetet, csak úgy látom, hogy segíteni akarja, aki segítségre lesz szüksége. győződjön meg róla, hogy olvassa el ezt a bizonyságomat a végére, mert ez egy élet története, mert ez egy bizonyság, melyet mindenkinek meg kell mondanom, hogy hallja. 3 évig házasodtam, és a házasságom 4. évében egy másik nő elvitt engem, és a férjem elhagyott engem és a gyerekeket. segítettek valakinek, és úgy döntöttem, hogy megpróbálok segíteni nekem, hogy segítsen nekem hazahozni a szeretőmet, és higgy nekem, hogy csak elküldöm a képemet és a részleteit neki és a férjemnek, és 2 nap múlva, amikor azt mondta nekem, láttam egy autót belépett a házba, és íme, ez volt a férjem, és eljött hozzám és a gyerekekhez, és ezért örülök, hogy mindannyian hasonlóan találkozhatok ezzel az emberrel, mert esküszöm az életemmel, nagyon erős varázsló és a varázslat nagyon finom, ha nincs mellékhatás y, ha további részleteket szeretne a papról, doktor Chamberc. szeretné, hogy a főpap, Chamberc beavatkozzon a kapcsolatodba, hogy segítsen javítani a kapcsolatot? majd kapcsolatba léphet vele ma az e-mail címén: Chamberc564@yahoo.com
    Doktor mi a szám +2348088777194
    ha bármilyen problémája van a következő kérdésben
    (1) Ha vissza akarja venni az ex-t
    (2) ha mindig rossz álmaid vannak.
    (3) Az irodájában kívánja reklámozni.
    (4) Ha gyermekre van szüksége.
    (5) Gyógynövényellátás
    (6) Gazdag akarsz lenni.
    (7) Örökké akarja kötni a férjét / feleségét.
    (8) Ha pénzügyi segítségre van szüksége.
    (9) Hagyja, hogy az emberek engedelmeskedjenek a szavaknak, és tegyék meg a kívánságát
    (10) E.T.C ügy megoldása
    Lépjen kapcsolatba velük az e-mail temploma kamrábanc564@yahoo.com
    Doktor mi a szám +2348088777194
    és szerezzen meg minden problémát

    VálaszTörlés
  41. Aki ezt a bizonyságot ma olvassa, meg kell ünnepelnie velem és családommal, mert mindenki viccként kezdett el néhány embernek, és mások azt mondták, hogy lehetetlen. A nevem jamie yannick és én vagyok az Amszterdamból, de a feleségemmel Chicago USA-ba költözöm. Boldogan házas vagyok két gyermekkel és egy gyönyörű feleséggel. Valami szörnyű történt a családomkal, elvesztettem a munkámat, és a feleségem elhagyta a házamat, mert nem tudtam jól vigyázni magamra és a családra. őt és gyermekeimet abban az időben. Kilenc évig nem sikerült feleségem támogatni, hogy gondoskodjak a gyerekekről. Megpróbálok egy tesztüzenetet küldeni a feleségemnek, de ő megállítja, hogy beszéljek vele. Megpróbálok beszélni barátjával és családjával, de még mindig tudom, hogy valaki segíthet nekem, és később elküldtem a kérést annyi cégnek, de még mindig ne hívj, amíg egy hűséges nap meg nem érkezik, hogy soha nem fogom elfelejteni az életemben . Amikor találkoztam egy régi barátommal, akivel minden nehézséget megmagyaráztam, és egy nagyszerű emberről beszélt, aki segített neki, hogy jó munkát vállaljon a Coca cola cégnél, és azt mondta, hogy ez egy bűbáj, de én vagyok olyan személy, aki soha nem hisz a varázslatban, de úgy döntöttem, hogy megpróbálom, és Drosagiede utasított engem, és megmutatta nekem, mit tegyek az ebéd három napján a varázslat. Kövesem az utasításokat, és megteszem, amit kért, hogy jól tegyek. Drosagiede győződjön meg róla, hogy minden jól ment, és a feleségem újra látni fog a Drosagiede csodálatos munkája után. A feleségem ismeretlen számmal hív engem, és bocsánatot kért, és elmondta, hogy tényleg hiányzik nekem, és a gyerekeink és a feleségem hazajön. Két nap elteltével egy olyan céget küldtem, amelyet megkértem, most már az Egyesült Államokban a példamutató cégvezető vagyok. Azt tanácsolom, hogy ha bármilyen problémája van, küldjön egy üzenetet erre az e-mailre: doctorosagiede75@gmail.com vagy whatsapp +2349014523836 és megkapja a legjobb eredményt. Fogadd el magadnak a dolgokat, és elveszik tőled. a legjobbakat

    VálaszTörlés
  42. Sérültem és megtörtént, amikor hét hónapja a házasságomban nagy probléma merült fel, köztem és a férjem között. olyan szörnyű, hogy a házasság felbontására bírósághoz fordult. Azt mondta, soha többé nem akart velem maradni, és már nem szeretett. Tehát kiszállt a házból, és komoly fájdalmakon ment át engem és a gyerekeimet. Megpróbáltam minden lehetőséget, hogy sok könyörgés után visszahozzam, de minden haszontalan volt, és megerősítette, hogy döntését meghozta, és soha nem akart újra látni. Tehát egy este, amikor visszatértem a munkából, találkoztam egy régi barátommal, aki megkérdezte a férjemről. Tehát mindent elmagyaráztam neki, így azt mondta nekem, hogy a férjem egyetlen módja, hogy meglátogassam a DrIgbinovia nevű helyesírást, mert ő is neki dolgozott. Tehát soha nem hittem a helyesírásban, de nem volt más választásom, mint követni a tanácsát. Aztán adta meg az e-mail címet, amit a docigbinovia93@gmail.com a meglátogatott helyesírásról. Így másnap reggel küldtem egy e-mailt a címére, amit adott nekem, és a helyesírási követelmények biztosítják, hogy visszaszállom a férjem a két napot. Micsoda fantasztikus kijelentés! Soha nem gondoltam, hogy beszélt velem, és elmondott mindent, amit tennem kell. Aztán másnap reggel, így meglepő módon, a férjem, aki nem hívott meg az elmúlt 7 hónapban, felhívott, hogy közölje, hogy jön vissza. Milyen csodálatos!! Tehát így jött vissza ugyanazon a napon, sok szeretettel és örömmel, és bocsánatot kért a tévedésért és a fájdalomért, amit ő és gyermekeink okoztak. Ettől a naptól kezdve a kapcsolataink erősebbek voltak, mint korábban, a DrIgbinovia segítségével Szóval ott konzultálok veled, ha bármilyen problémája van vele kapcsolatban, 100% -os garanciát adok neked, hogy segíteni fog neked, hívja, vagy add hozzá a Whats-app-hez: +2348144480786 nagyon nagy köszönet Drigbinovia ..!

    VálaszTörlés
  43. És van történet is, ami arról szól, mikor egy "személy" csak betekintést nyer az O*B szisztémájába.

    Jelenleg egyetemista hallgató vagyok, már csak 2 félévem van hátra és végzek (23L). Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szüleim tudják a kiadásaim támogatni, de ki nem gondolt mindig abba bele, hogy még egy kis plusz pénz azért nem árt. Elég kellemesen hangzik a heti 8-10 óra 120-180 E mellett. Ekkor kezdtem el kételkedni, de úgy döntöttem szétnézek!

    Egy ismerősöm keresett fel facebook-on, akivel még 3 éve találkoztam utoljára, és egyszer csak felhozta azt, hogy akarok-e dolgozni. Természetesen érdeklődést mutattam a kötetlen munkaidő miatt. Továbbá megkérdeztem, hogy mi a cégnek a neve ahol dolgozik, és csak a saját eggyel felette lévő reprezentáns munkakört említette 'EV' szóval egyéni vállalkozó, de azt nem, hogy O*B.

    Tehát az interjúra úgy mentem el, hogy nem tudtam hová felvételizem. Soha nem kaptam e-mail alapú értesítést semmiről, az információkat homályosan, ködösen tudakoltam mindig facebook-on attól a személytől aki beajánlott. Majd megkapom, hogy 700 ember közül bekerültem az 50 közé. "Már csak azért is fontos a számokat sűrűn említeniük, hogy különlegesnek érezd magad amiért idáig bejutottál."

    És jött az első találkozó

    Elöljáróban: imádok olvasni a reálos beállítottságom ellenére is érdeklődést mutatok a pszichológia iránt - testbeszédet és embereket elemezni- és igaz, gyorsan észrevettem, hogy a gyenge megható érvek mellett a manipuláció eszközeit keményen használják.

    És ott csücsülök, mint utolsó éves egyetemi hallgató, a 18-21 éves "skacok" között, akik még hisznek a csodákban, és úgy isszák az előadást, mint a szentelt vizet.

    "Ők nem költenek marketingre, mert annyi jó ügyfelük van, hogy nincs szükségük rá- a marketing helyetti költséget eladományozzák- és még sorolhatnám." Valóban, miért keresett fel pont a 3 éve eltűnt ismerősöm? Mert felégette már az ismeretségi körében lévő kapcsolatait. Miért írogatott rám mindig, hogy ráérek-e 'igyunk' hétvégén stb? Mert teljesen magányos. Én inkább a számomra kellemesnek mondható kulturált, hozzám intellektuálisan közel álló személyt választottam, akivel érdemesnek találtam a szombat estét együtt tölteni. Ezután közölte nekem, hogy náluk a cégnél ez nem fekszik, ha nem vagy ott kb. minden buliban találkozón stb. Az embernek legyen már magánélete!

    Habár néha ott voltam, de nem találkoztam számomra szimpatikus emberekkel. Mert az értéket az öltöny hordásában viselik. Szellemi értéket nem láttam, csupán a materialitásba burkolt embereket. Így megismerhettem egy számomra teljesen ismeretlen emberi tulajdonságot: a mesterkélt sznobizmust.

    Még elmentem az utáni napon lévő második alkalomra, és a pénzzel akarják manipulálni az embereket. Mauritiusi utazásokkal stb. Csak ezzel a probléma, ilyenekkel nem tudnak megfogni. Én boldog vagyok Mauritius nélkül is, és boldog leszek a szakmámban is, és a "nemtúlgazdag"-nak mondható egyetemen tanító szerelmemmel is.

    És ennyi idő után otthagytam az O*B-t, ott hagyhattam volna veszteségek után is (ami idő, és pénz). Ugyebár az MLM rendszer sajátossága, hogy elsőként Reprezentáns 1 lehetsz, és a mérleg ami vagy negatív, vagy jövedelmező. A lényeg - a nyertesek nyereségének összege egyenlő a vesztesek veszteségével-.

    Semmi szerződés, semmi tájékoztatás semmiről. Te azt nem tudod sehol senkinek bizonyítani, hogy ott jártál, és x veszteséget termeltettek ki veled, ha abban az esetben vagy, hogy negatív mérleggel jöttél ki.

    Én örülök, hogy ezzel nem veszítettem sem időt, sem pénzt, viszont nyertem rengeteg tapasztalatot.

    Vajon mi lesz azokkal a 18-20 éves srácokkal, akik ezzel veszítenek, és nem jönnek rá időben a buktatókra.

    Tehát, akinek nincs esze a pénzéhez az majd megfizeti, hogy más "ügyeskedjen" annak birtokában.

    Ui: Vigyázz az értékeidre! (Az érték lehet szellemi, kulturális, erkölcsi, emocionális és nem utolsósorban materiális.)

    VálaszTörlés
  44. Lászik, hogy egy retardált nemtudomka írta a cikket. Az, hogy neki büdös a munka, az nem jelenti azt, hogy nem lehet sikeres valaki. Ja... hogy a sikert nem ingyen adják?
    Megvan a véleményem az ilyen tudatlan fröcsögésekről. Nem csak a társadalom, de az emberiség szégyene is vagy komám!

    VálaszTörlés
  45. Valaki válaszoljon már azok közül, akik ezt az agymosó céget foggal-körömmel védik, hogy a kommentjük óta eltelt pár év után jelenleg a Bahamákon nyaralnak-e, vagy esetleg mégis a cikk írójának lett igaza???
    Nagyon várom a válaszokat!!

    VálaszTörlés
  46. Egyszer szembesítettem egy MLM-huszárt a gyökérségével, és a válaszreakciójában a következő szerepelt: "jó úton járok". Érdekes módon ezek a naiv bolondok mindig csak "úton járnak", olyanokkal igen ritkán találkozol, akik révbe is értek. De megmagyarázzák, egy ideig legalábbis. Azóta ez a szerencsétlen is megszabadult MLM-irányultságának facebookos feltüntetésétől, és persze nekem írt kommentjét is törölte. Úton járt, ja, csak valahogy célba érni nem sikerül.

    És ez nem az egyetlen példa, ezzel csupán illusztráltam.

    VálaszTörlés
  47. Még mindig várom a választ azoktól a kommentelőktől, akik itt több éve még istenítették a céget.
    Mi van velük?
    Gazdagok már????
    S ha igen, miért nem??????

    VálaszTörlés
  48. Idén 50 éves a vállalat.
    Több mint 3,5 millió ügyfél...3-6 havonta folyamatos ügyfél találkozó amit szerviznek hívnak.
    Elég nagy maffiahálózat kell ahhoz hogy ennyi ember ennyi ideig át legyen verve.
    U.i.: aki azt kérdezi h ki mennyire gazdag már az jusson eszébe hogy vállalkozás! A 0-ról indul mindenki, saját ügyfélkört és csapatot épít mindenki. Hogy lehetne 1-2 év alatt olyat kérdezni h milliomos-e már? Ez egy folyamat mint minden vállalkozásba, Persze az emberek mindig csak a végeredményre kíváncsiak...h mi van mögötte az senkit se érdekel mert "nem látszik". Csak a bmwt meg üvegcipőt látják semmi mást, és ha ezt nem látja valaki akkor már nyilván szar az egész amit csinál mert nem képes emberi képességeket meghaladó tempóba elérni ezeket.

    VálaszTörlés
  49. Megtudhatnám én is a vizsga díj vissza igénylés menetét? Előre is köszönöm email: majzikkrisztian@gmail.com

    VálaszTörlés
  50. Én felmondtam már egy ideje megszüntettem a Egyénit is igazolványt vissza adtam meg amit kellett . Még mielött bármilyen jutalék érkezett volna a bankszámlámra már nem voltam egyéni felmondtam 1 KÖTÉSEM VOLT csupán .Kérdésem kell e valamit majd fizetnem hogy már nem dolgozol ott,,? és jutalékom nem vettem fel az bent ragatt.

    VálaszTörlés
  51. A nevem Melania macron vagyok 35 éves. éves 31 éves koromban mentem férjhez, csak egy gyermekem van, és boldogan éltem. Egy év házasságom után a férjem viselkedése annyira furcsává vált, és nem igazán értem, hogy mi történt, ő pakolt ki a házból egy másik nőnek, annyira szeretem, hogy soha nem álmodom elveszíteni, megpróbálom a legjobb annak biztosítására, hogy a férjem visszajöjjön hozzám, de mind hiába, sírok és sírok segítséget keresve, megbeszéltem a családjával, de nem kaptam választ. Tehát a legjobb barátom, cynthia, és megígéri, hogy segít nekem . Mesélt nekem egy Drosagiede nevű férfiról, azt mondta nekem, hogy nagyon nagyszerű ember és igazi férfi, akiben megbízni lehet, és nincs semmi olyan szerelmi kérdés, amelyet nem tudna megoldani, és elmondta, hogyan segített számtalan embernek kapcsolatuk helyreállítása. Nagyon meg voltam róla győződve, gyorsan felvettem a kapcsolatot a doctorosagiede75@gmail.com e-mail címével, vagy a WhatsApp és viber telefonszámával a +33753154980 telefonszámon. Minden problémámat elmagyarázom neki, ő azt mondta nekem, hogy ne aggódjak, hogy minden problémám azonnal megoldódik. Megmondta, mit kell tennem, hogy visszavegyem a férjemet, és én meg is tettem. Azt mondta, hogy három nap múlva a férjem visszatér hozzám és koldulni kezd, és ez valóban úgy történik, ahogy mondta, nagyon meglepődtem, ez nagyon csodálatos. Istennek legyen a dicsőség, most nagyon szoros a kapcsolatunk, és mindketten újra boldogan élünk. Ha hasonló problémája van, vegye fel a kapcsolatot vele, és keresse meg a problémát egyszer és mindenkorra. élek a bizonyságról

    VálaszTörlés
  52. Átbaszás az egész OBV. Nagy rokonságunkba is bekerült egy ilyen f@sz. Pár rokont már megfertőzött és ma az egyik ilyen "fertőzött", aki mellesleg régebben játékgépeken verte el a család pénzét!, papolt nekem arról, hogy ez mennyire is jó. Majdnem elzavartam a picsába.
    "A Wall Street farkasa"-t kell megnézni annak, aki még mindig hisz az ilyen munka nélküli meggazdagodásban.

    VálaszTörlés
  53. Bocsánat a vulgáris kifejezésekért. Ha már pár ember pár százezer kemény munkával megszerzett forintját sikerült megmentenem, már megérte. :)

    VálaszTörlés